Régóta bakancslista tétel volt a Plitvicei-tavak és idén végre el is jutottunk. Anyu munkahelyi kirándulását szervezték oda, de mi is csatlakozhattunk Kolossal a csapathoz.
Nagyon drukkoltam, hogy jó idő legyen, sokáig csak aznapra jelzett esőt szinte minden időjós honlap, de végül csak reggel esett, aminek mire odaértünk, mi már csak a jeleit láthattuk pocsolyák formájában. Természetesen fel voltunk szerelkezve eső ellen, éppen ezért nem is eshetett egy csepp sem. Délutánra még a nap is kisütött, nem is kívánhattunk volna szebb időt.
Volt egy remek idegenvezetőnk is, így bátran átadhattuk magunkat az ő irányításának, néha jó csak sodródni az árral, már korábban írtam, hogy szeretek így is utazgatni, hogy nagyjából már le van szervezve minden, de a másik véglet is jó, amikor mindent én szervezhetek. Így, hogy már egy tapasztalt vezetővel érkeztünk, rögtön azon a bejáratán mentünk be a parknak, amivel a legjobban jártunk, bár ez csak később derült ki, de azt a sort, ami bent kígyózott az egyik hajókikötőnél, jobb is, hogy nem kellett kivárnunk.
Ahogy beértünk a parkba, egy kis hajó vitt át minket az egyik tó túlsó felére. Innen egy nagyobb hajóval mentünk volna tovább, de pont lekéstük azt és fel is torlódott a tömeg, emiatt tettünk egy sétát és utólag visszagondolva nem is járhattunk volna jobban ezzel a kis kitérővel. Csodaszép vízesések mellett sétálhattunk, olyan látványban volt részünk, hogy nehéz volt a lábunk elé nézni, pedig nem ártott, ha nem akartunk belepottyanni valamelyik tóba. A kis kerülő után már sikerült a nagyobb hajóra átszállnunk, ami átvitt minket a tavon, majd pedig egy tisztásra érkezünk, ahol elfogyasztottuk a hideg ennivalót, amit magunkkal vittünk, de volt lehetőség étteremben is enni, valamint itt tértünk be egy szuvenírboltba is. Miután jóllaktunk, újra folytattuk a túrát, közben a nap is kisütött és olyan gyönyörű türkizkék színben pompáztak a tavak, hogy azt valószínűleg egyik fotóm sem tudja úgy átadni, ahogy a valóságban láthattuk.
Megnéztük a legmagasabb vízesést, a Veliki Slapet, ahol 78 méter magasból zúdul le a víz, majd egy kisebb emelkedő megtétele után elektromos buszra szálltunk, amely kimondottan a parkban szállítja a kirándulókat. Ezzel még elmentünk a felső tavakhoz, ahol láthattunk egy teljesen érintetlen tavat is, melyen nem lehetett hajózni sem és természetesen a horgászás, úszás is tilos volt benne, ez utóbbiak amúgy mindenhol. Nagyon csábító volt a kristálytiszta víz, szívesen csobbantunk volna egyet. A busz ezután visszavitt minket a kijárathoz, ahol vettünk egy kis édességet, majd pedig indultunk vissza Keszthelyre.
Gyönyörű helyeken sétálhattunk, ha egyszer még visszatérek ide, akkor legszívesebben a téli, hóval borított tájat nézném meg, talán kevesebben is lennének, mert most bizony óriási tömeg volt, de erre lehetett is számítani.
És akkor következzen a képáradat!
.napos oldal. 